Oneshot; If you Wanna see Me naked (+16)

Húh, gyerekek...el sem hiszem, hogy vége. Befejeztem  :) Sokat dolgoztam vele, bár nem mondom, hogy ez lett a legjobb írásom, de azért remélem nektek tetszeni fog. Főleg mert van benne minden, epés megjegyzések, civakodás, szenvedély, kémia, tánc, természetesen a kihagyhatatlan whisky, ésssss.....na, majd meglátjátok! Az írás a 4. évadban játszódik. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy egy erős +16-s karikát, vagy egy enyhe +18-st kapjon. Végül az előbbinél döntöttem, de azért érdekelne a véleményetek, hogy szerintetek melyik lenne a megfelelőbb. Minden rendszeres látogatómnak, olvasóimnak ajánlom, de legfőképp az írótársaimnak, és Anyukáinknak :) Nagyon remélem, hogy egy kicsit tudok a Delena hiányotokon enyhíteni. Puszi mindenkinek (L). u.i bátran írjatok kommentet, vagy csak pipáljatok...nem harapok :D Jaj, és még valami; ha új vagy, és elnyerte a tetszésed az írás, nyugodtan iratkozz fel rendszeres olvasónak. (Blogarchívum alatt) Minél többen vagyunk, annál jobb.  

If you Wanna see Me naked

Éjfél körül lehetett. Egész Mystic Falls elcsendesedett. Néhol fel-fel bukkant egy autó, mely megzavarta a kis város „szunnyadását”. A belvárostól jó pár kilométerre található Salvatore Panzióban is ugyanilyen csend honolt. Ez cseppet sem volt megszokott, tekintve, hogy mindig volt valami, ami miatt az épület megtelt hangzavarral. A Salvatore testvérekkel mindig történt olyan dolog, ami miatt aggódhattak, és ez ugyebár sosem járt nyugalommal. Az otthonuk már sok mindent megélt. Széttört ablakokat, összetört bútorokat, és persze nemkívánatos személyeket.

Elena Gilbert sosem gondolt úgy a házra, mint a veszélynek egy forrására. Szerette ezt a helyet, talán azért, mert itt biztonságban érezte magát. Vagy azért, mert számtalan emlék kötötte hozzá. Legyen az jó, vagy rossz. Úgy tekintett a panzióra, mint a második otthonára. És a nehéz időkben, hol is lehetne az ember, ha nem otthon? Ha nem egy nyugodt fészekben, ahol magára maradhat a gondolataival? Elena épp ezért töltötte itt az éjszakát. Mert itt egyedül lehetett az elméjében cikázó gondolataival. Igaz, ezeket a valódi lakhelyén is átélhette volna, de számára már túl fájdalmas volt az ottlét. Minden egyes szeglete, a szobák, a tükrök, a falon lógó képek, vagy akár az ágya, ezek mind arra emlékeztették, amit elvesztett. Az emberségét. Így nem akart ott maradni.

Elena a panzió legnagyobb helységét választotta pihenése gyanánt. A könyvtár magányos kanapéjába süppedve bámult maga elé. Igazából, külső szemmel, olyan volt, mintha a kandallóból áradó lángokat vizslatta volna. Mi járt a fejében? A legtöbb 18. éves lányt a szokványos dolgok foglalkoztatják, mint pl. pasik, ruhák, és pletykák. Nos, ebből legalább volt egy, amin gondolkodhatott. A Salvatore testvérek. A döntésének megkérdőjelezése naponta kínozta. És ez most sem volt másként. Stefant választotta, és a halhatatlanságot. Ezzel nem lett volna gond, ha mindkettőt szívből akarta volna, de ez egyáltalán nem volt így. Szerette a kisebbik Salvatoret, mégis belül üresnek érezte magát. A lelkének egy darabját elengedte. Miért? Mert ez volt a helyes cselekedet? Mert ezt várták Tőle? Vagy mert ezt akarta? Nem, azért, mert tartozott ennyivel a múltnak, Stefannak. Legalábbis akkor azt hitte. De most? Minden megváltozott, ám egyben biztos volt, hogy a boldogságának útjában saját maga áll. Borzasztó volt kimondania, de ez volt az igazság. Emberként Stefant választotta, de vajon vámpírként is ugyanígy fog tenni? Egyáltalán lesz még lehetősége változtatni? Lesz alkalma helyrehozni egy látszólag helyrehozhatatlan hibát? Sok megválaszolatlan kérdés kavargott a fejében, és egy érzés, mely az összes porcikáját ismerte. A félelem. Félt az ismeretlentől, egy új világtól, melyben Ő sosem akart részt venni. A vámpírlét megijesztette, és bekebelezte. Szokatlan volt számára az a gyorsaság, erő, és képesség, mely ezen létformához tartozott. Az igézés „tudománya” is még furcsán hatott rá, és az, hogy a legapróbb neszt is mindig hallotta. Ezért tudta, hogy már nincs egyedül a szobában. Érzékelte, ahogy belépett a helységbe egy ismerős személy. Pontosan tudta, hogy ki az. Gondolatainak alanya. Damon Salvatore.

Tekintetét még így sem vette le a kandallóról. Egyik része akarta, hogy ott legyen Vele az azúrkék szemű vámpír, azonban a másik része, úgy érezte, bárcsak ne ismerte volna Őt. Újból gondolatainak tengerében úszkált, mikor egyszer csak eltűnt előle a fény. Látószögébe a jól ismert alak lépett, aki cinikus, mégis csábos hangon szólt hozzá;

• Elena, - végignézett a lányon. - nem nézel ki túl jól. - karjait összekulcsolta maga előtt, és széles mosoly terült el helyes arcán.
• Ezt mondja, egy 170 éves ember. - felnézett rá, úgy, hogy közben egy párnát húzott magához, és szorosan magához ölelte.
• Nem, nem. - egy pillanatra lehajolt hozzá. - Helyesbítek. Vámpír. - tejfehér fogai szinte világítottak, úgy vigyorgott a másikra.
• Helyesbítek. - szája félmosolyra húzódott. - Egy igen önelégült vámpír. - válaszolta, de amint kimondta az utolsó szót, arcáról minden örömre utaló jel eltűnt. Sötétbarna szemei boldogtalanságot sugároztak. Ha csak azt hallotta, hogy „vámpír”, máris arra gondolt, hogy Ő is egy közülük, és ezen már semmi sem változtat. Gyűlölte magát ezért.

Damon ezen az éjen, mikor először pillantotta meg Elena arcát, tudta, hogy a lányt bántja valami. Sejtette, hogy mi lehet az, de most, hogy hallotta kimondani a halhatatlanságra utaló szót, meg is bizonyosodott róla. Annyiszor kellett szembesülnie az újdonsült vámpírlány komor arcával, hogy már nem bírta tovább nézni. A dolgok már nem fognak változni, se kettejük, se Elena hátralevő életét illetően. Örökké vámpír lesz, és ez ellen, ha Damon nem is tehet semmit, legalább megkönnyítheti az előtte álló napokat, éveket, évtizedeket.

• Ezt nem tagadom. - rákacsintott. - De ez maradjon kettőnk között. - vigyora még mindig „tombolt” arcán.
• Ezt úgy mondod, mintha az emberek nem tudnák, hogy önelégült vagy. - felnézett rá, és mikor meglátta a 250wattos mosolyt, neki is halvány gödröcskék jelentek meg szájának mindkét sarkán.
• Héééé. - megadóan maga elé emelte kezeit. - Vannak jó napjaim.
• Tényleg? - oldalra biccentette a fejét, és felvonta a szemöldökét. - Kár, hogy a mai nap nem ilyen.
• A kisasszony... - váratlanul kihúzta a lány karjai alól a párnát. -...téved. - egyúttal eldobta azt. - Megmutatom...
• Damon, mit csinálsz? - kapott a párna után.
• Gyere! - odanyújtva az egyik karját, bólintott egyet, hogy fogja meg a kezét.
• Minek? És hova? - csodálkozva bámult a fölé magasodó vámpírra.
• Hát...- elővillantotta a szexi mosolyát. - táncolni. - a másik karját is Elena felé nyújtotta.
• Mi? - kérdezte. - Nem! - billegette jobbra-balra a fejét. - Oh, biztos, hogy nem! - hátradőlve hozzátette. - Nincs is zene.
• Azon könnyen lehet segíteni. - térdével rátámaszkodott a kanapéra. - Elena, na....gyerünk! Ne kéresd magad. - odahajolt hozzá, nagyon közel az arcához. - Csak egy iciri-piciri táncot. - ajkaival szinte kiszívta a másikét. - Tudom, hogy tudsz táncolni.
• Nem. - rázta a fejét. - Vagyis de, tudok. De akkor sem akarok táncolni. Tényleg...Hagyj, nincs kedvem. - próbálta határozottan mondani, de hangjából csak a gyengeség áradt, tekintve, hogy Damon közelében egyszerűen megsemmisült.
• Rendben! Te akartad. - súgta neki, majd egy szemvillanás alatt ellökte magát a kanapétól, és megint Elena előtt állt teljes alakjával. - Ha nem pattansz fel, akkor bizony szembesülni fogsz ellenállhatatlan vonzerőmmel. - újból elővette dögös mosolyát, aztán lassan kigombolta ingének legfelső gombját. - Ami azt jelenti, hogy meztelen leszek. - és már át is tért a következőre. - Isten ments, hogy ez megtörténjen. - felnevetett, miközben a másodikat is kigombolta.

Elena meg sem tudott szólalni. A vámpír kívánatos látványa blokkolta az elméjét. Szinte látta maga előtt a férfi izmos mellkasát, hátát, és feszes fenekét. Ahogy elképzelte, úgy harapott kéjesen az alsó ajkába. Gyorsan elhesegette az elméjét ostromló meglehetősen erotikus képeket.

• Te aztán mindent bevetsz. - szemeit forgatta a nemtetszését kifejezve, de ez egyáltalán nem tükrözte a valóságot. Elena igenis élvezte a Damonnal folytatott játékot. A húza-vonát, az epés beszólásokat, és egymás őrületbe kergetését. Nagyon is élvezte. És ezt mindketten tudták. - Jól van! Rendben! Megadom magam. - szúrós tekintete Damonból újra egy szívdöglesztő mosolyt csalt elő. - De van egy feltételem. - erre az ő ajkai is felfelé íveltek.
• Várj, kitalálom. - vággyal teli szemeivel végigmérte a másikat, szinte befurakodott Elena mellei köze, melyek lenge felsőjéből igencsak kikandikáltak. - Előbb te akarsz vetkőzni. - egyik szemöldökét fel-alá járatta, miközben tökéletes fogait megvillantotta. - Hmm...lássuk csak. Nehezemre fog esni, hogy beleegyezzek egy ilyen feltételbe, deee...- mutatóujjával az ajkain kezdett el dobolni, mint aki nagyon gondolkodik. - talán túl tudok jutni ezen. - vigyora újból ott éktelenkedett már-már túlságosan is vonzó arcán. - a lány szemei szikrákat szórtak, mire Damon jóízű hahotázásban tört ki.
• Talált! - hirtelen ötlettől vezérelve ujjaival megfogta a blúzának alját, és lassú tempóban kezdte el lehámozni magáról. Damonnak egyből elkerekedtek a szemei, a nevetése egy halk nyögésbe torkollott.
• Most megvagy! - hirtelen leállt, csak a hasa, és vörös melltartója látszódott ki a felsője alól. Elena kipirult arcán egy diadalittas mosoly húzódott végig. - Ha látnád most magad, te nőcsábászok gyöngye. - hetyke mozdulattal elengedte a ruhadarabot, és az ráomlott a felsőtestére.
• Ez csúnya dolog volt. - ajkait szomorúan lebiggyesztette, majd mintha mi sem történt volna, elmosolyodott. - Na, hallgatlak!
• Én választok zenét. - mondta magabiztosan.
• Csak ennyi? Már azt hittem, hogy... - szemeit forgatta, miközben a szája sarkán cinizmust sugalló vigyor árnyéka telepedett le. - …cserébe egy hétig mókus diétán kell tengődnöm. Nah, abba lehet nem mentem volna bele. - elröhögve magát hajolt a lány fölé. - Ennyit nem ért volna egy tánc.
• Teeeeee! - egy erős ütéssel boxolt bele a másik vállába, melyre csak egy halk kuncogás volt a válasz. - Ez volt a csúnya dolog. - most ő játszotta a sértődöttet.
• Hát...- sunyin rákacsintott. - akkor kvittek vagyunk. - Na, gyerünk! Hopp – hopp, talpra! - birtoklóan, mégis finoman markolta meg Elena mindkét karját, azután hirtelen ölbe kapta a lányt. A hasonmásnak megdöbbenni sem volt ideje, mert amilyen gyorsan jött Damon váratlan húzása, olyan hamar el is tűnt a süllyesztőben. Elena már nem a vámpír karjaiban pihent. Sajnálattal vette tudomásul, hogy lábai már a padlót tapossák. - Én hozom az italokat. Te felelsz a zenéért. - hangja utasító volt, mégsem lehetett rá haragudni, mert tekintete olyan lágy volt, hogy láttán az ember rögtön elmosolyodott. - Ellenvetés? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire Elena száját csak egy nagy sóhaj hagyta el.
• Valami könnyed italt kérek. Meg se próbálj whiskyvel itatni. - mutatóujját a férfi mellkasához nyomta. - Oké? - egyúttal sebesen megpördült, majd vámpírgyorsaságát kihasználva közelítette meg a zenelejátszót.
• Ohoho. Úgy lesz. Semmi whisky. - szinte már csak magának mondta, tekintve, hogy a hasonmás már a panzió „előcsarnokában” volt, de persze így is jól hallotta a vámpír szavait.
  Elena percekig kereste a megfelelő cd-t, a kedvére való zenét, amire táncolhatnának. Igaz, nem sok kedve volt a színjátékoz. Ahhoz, hogy megjátssza magát, és önfeledten élvezze a döntésének következményét. Stefan a barátja, és most megint Damon karjaiba taszítja magát. Tudta, hogy ennek az estének vagy nagyon jó, vagy katasztrofális vége lesz. De mit lehet tenni? Damonnak nehéz ellenállni, és Elenára ráfért a kikapcsolódás. Mikor megtalálta a The Kills egy régi albumát, azonnal felcsillant a szeme. Berakta a cd-t a lejátszóba, megkereste a kedvenc számát, és „feltekerte” a volumet. Szemeit behunyva merült el a fülének ínycsiklandozó dallamok mámorában. Pár másodperc múlva érezte, hogy háta mögött áll valaki. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy ki lehetett az, tekintve, hogy csak Ők ketten voltak a panzióban. A hasonmást a vámpír kissé reszelős hangja rángatta vissza a Földre. Elena szemei egyből kipattantak, ahogy Damon megszólalt. - Jó választás! - erre a lány hátrafordult, vele szembe, így a vámpír nem kerülhette el a szúrós tekintetét. - Tessék! Itt az italod. Tequila. - mondta, majd könnyűszerrel kezébe nyomta a feles poharat. A másik kezében lévő félig teli Bourbon-s üveget meglóbálva a vámpírlány előtt, bólintott egyet, majd egy jó nagyot kortyolt bele.
• Azt mondtam, hogy könnyed legyen. Ez neked az? - csípőre tette a kezét, és picit jobbra biccentette a fejét.
• Azt mondtad, hogy ne whisky legyen. - vigyora lassan kúszott az arcára. - És úgy látom, hogy ez nem az. - mosolya kiteljesedett, most már teljes pompájában ragyogott.
• Istenem! Kibírhatatlan vagy.
• Ó, Elena. Ez fájt! - tenyerét a szívéhez emelte, és megbántott arckifejezést erőltetett magára, majd újból egy csintalan, édes, és szexi mosolyt villantotta meg. - De ha jobban belegondolok...Nem te vagy az első, aki ezt mondja nekem.
• És hol van a só, citrom? - elengedte a füle mellett a férfi gúnyos megjegyzését.
• Ugyan, Elena. Csak tisztán! - majd megint meghúzta a whiskys üveget.
  Az újdonsült vámpírlány csak legyintett egyet, de azért szájához emelte a poharat, és egyhúzásra kiitta belőle a bódító italt. Mikor az utolsó cseppet is elpusztította, egy fanyar fintor kíséretében megrázta magát. Érezte, ahogy torkát égette az erősítő. - Még egyet? - kérdezte a férfi, de meg sem várta a választ, és már hozta is az újabb „adagot”. Nem kellett kétszer kérdezni, vagy noszogatni a lányt. Kikapta a kezéből a poharat, és már fel is hörpintette. Elméjétől kiindulva mindenét átjárta az alkohol. Jó érzés volt. Akármennyire is ellenkezett saját magával, tudta, hogy most erre van szüksége. Egy kis kikapcsolódásra. A nyugalomba öltöztetett izgalomra. És ez pontosan Őt jelentette. Damont.
  A hasonmás emberként nagyon is jól bírta az alkohol bénító hatását, most mégis maga alá gyűrte. De nem érdekelte. Többet akart, még többet. Sokkal többet. Mintha az észbontó ital szinonimája Damon Salvatore lett volna.
• Még! - utasította a másikat, miközben felé nyújtotta a feles poharat. Damon szó nélkül tűnt el előle, majd másodpercek múltán Elena újfent érezte a torkát mardosó tequilat. A vámpír is ugyanígy tett, csak őt a whisky kesernyés íze kerítette a hatalmába. Szemeit mintha egy fátyollal takarták volna be, és csak homályosan látná a világot. Elméjét az aranybarnán csillogó ital uralta. Ironikus volt, hogy pont azért szerette ezt az érzést, mert a szeretett lányt, azt a nőt, aki elengedte, próbálta elfelejteni. És most pont Vele akarta túltenni magát rajta? Igen, ez határozottan ironikus volt. A maga nemében szánalomra méltó. - Na, milyen? - mutatóujjával a másik ujjaival közrezárt, és üres pohárra mutatott.
• Hmm...- csaknem dorombolt. - ...erős. - eldobta a kezében lévő tárgyat, és vészesen közelített Damon felé. - Olyan... - elérte őt, és azonnal a harmadik gombjáért nyúlt, melytől nem tudott hozzáférni a férfi mellkasához. Szinte hívogatta Őt a másik teste. Annyira kívánta. Lassan haladt végig a gombokon, és mikor már az összeset „eltávolította”, félőn érintette meg Damon kockás hasát, majd komótosan, selymes bőrének minden részét érezve csúsztatta fel tenyerét a szívéhez. Elena tekintete végigkísérte a kezének útját, de nem állt meg a másik felsőtestének balján, csak az azúrkék szemek fogságában állapodott meg. Damon ujjai közül kicsúszott az üveg, úgy, hogy az a padlóra esve a darabjaira tört, de Ő egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról. Ajkaihoz közel hajolva, ujjaival lágyan az álla alá nyúlt. - Kábító? - súgta a vágytól teljesen kiéhezett ajkakba, miközben megragadta a vámpírlányt, és hirtelen az egész testét megpörgetve magához húzta, úgy, hogy most már a hasonmás háttal állt neki. Feneke szorosan simult Damon férfiasságához. A vámpír kezei birtoklóan nehezedtek a hasára a blúzán keresztül, de nem sokáig, mert ahogy elkezdte a zene ritmusára mozgatni a csípőjét, úgy „bújt” ujjaival a felsője alá. Hideg tenyerei szinte perzselték a bőrét. Mennyei volt ez a kettősség. Damon kör-körözve csípőjével egyre fokozta a kettejüket egybeolvasztó erotikát. Testük egyszerre mozgott, összhangban élvezték egymást. Elena becsukva a szemeit adta át magát a táncukból áramló gyönyörnek. Ahogy a dallamok egyszerre ringatták őket, úgy őrjítette meg a vámpírlányt a másik érzéki tánca. Elena hátra hajtotta a fejét a férfi mellkasára, miközben karjával felnyúlt, és az arcát kezdte el simogatni. Damon eközben egyre feljebb, és feljebb merészkedett tenyereivel, és mikor már elérték a melleit, hirtelen lefejtette Elena testéről a kezeit, majd kicsit eltolta magától a lányt és jó erősen rámarkolt a fenekére. Erre a hasonmás csak egy halk nyögést hallatott, mire a vámpír beindult, és legérzékenyebb pontját újból a fenekéhez dörgölte. Az egész olyan vad volt, és szenvedélyes. Elena vámpírlétének is köszönhette azt a felfoghatatlan vágyat, amit most érzett. Minden szexuális vágya felerősödött, úgy, hogy az eszére már aligha tudott hallgatni. Damon is érezte, hogy a másik akarja Őt. Valahol a tudatalattijában tisztában volt vele, hogy nem kéne ezt csinálniuk. Nem kéne engednie Elena Gilbertnek, mert egyszer már összetörte. De most ezzel nem tudott, vagy talán nem akart foglalkozni. Ő csupán csak el akarta halmozni a hasonmás vadító testét finomabbnál finomabb csókokkal. Elena jobbra-balra ringatta csípőjét, kezével sötétbarna hajába túrt, aztán feltett kezekkel táncolt tovább. A vámpír még szorosabban nyomta magát Elenához, miközben átkarolta a hasát, és alig érzékelhető csókokat lehelt a nyakára. Nyelvével kényeztette a bőrét, mikor elérte a fülcimpáját, egy aprót beleharapott, mire a vámpírlányból egy kéjes nyögés tört fel. Számára ez a hang maga volt a mennyország. Az idősebb Salvatore magával húzva a másik testét, csípőjével körözve lejjebb ereszkedett. Pár percig lehettek így, aztán váratlanul Damon a lány feneke alányúlva felkapta, és szembefordította magával, úgy, hogy egyik karjával még mindig az ölelésében tartotta Őt. Elena mellei „cirógatták” a vámpír mellkasát, ajkukat csak néhány centi választotta el egymástól. A tér szinte beszűkölt, a testükből áramló forróság az őket körülvevő levegőt is felhevítette. Elena kezeivel lágyan átkarolta a nyakát, és ujjaival simogatni kezdte a tarkóját, de ahogy a vámpír azúrkékben fénylő szemei rabul ejtették, egyből elengedte, és hátrálni kezdett. Damon szemei sóvárgástól izzottak, de csalódottságról árulkodtak. Elena Gilbert előtt hirtelen minden kitisztult. Olyan volt, mintha eddig egy lepellel borították volna be az igazságot, elrejtették volna a valóságot, és most mindenre fény derülne. A lányt fojtogatta ezen tudat, ezen érzés. Ott állt előtte Damon Salvatore, akit eltaszított magától azzal a címszóval, hogy Ő törődik Vele. Mekkora hazugság!
  Hátrébb lépett, mint aki menekülni akar a másik elől. A vámpír értetlenül meredt rá. - Elena? - kérdezte zavartan.
• Damon, annyira sajnálom. - fejét leszegte, nem tudott a férfi szemébe nézni, kinek arcvonásai egyből megkeményedtek, és egy szemvillanás alatt előtte termett. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy Elena mire akar kilyukadni. Mire készül, és mit akar neki mondani. És ez az, amit ma nem akart hallani. Elég volt egyszer szembesülnie azzal, hogy Elena nem őt választotta. Nem volt kíváncsi a másik bocsánatkérésére. Most nem. Ő mindössze élvezni szerette volna a bűnös pillanatokat, szótlanul, és érzések nélkül. Francba az érzelmekkel! Mindennek az elrontója, a vámpírok gyengesége. Az ember lelkét csak kiszipojozzák, és erőtlenné teszik. - Én annyira...- erre Damon az állánál fogva felemelte a fejét, és acélos, határozott hangon szólalt meg.
• Ki ne mondd! Elsőre is hallottam. - dühtől elködösített szemekkel nézte Őt.
• Sajnálom, hogy elengedtelek. Nem lett volna szabad. - szemeiben megjelentek a harmatként csillogó könnycseppek.
• Te aztán tudod, hogyan kell elrontani egy tökéletes estét. - megejtett egy fanyar félmosolyt, majd se szó, se beszéd hátat fordított neki, és elindult a bárpult felé.
• Damon, hallgass meg kérlek. - könyörgő hangon kérlelte.
• Nem, Elena! Nincs szükségem a sajnálatodra. Nem akarom hallani a magyarázkodásodat. - egy pillanatra megtorpant, lehajtotta a fejét, és mindkét kezét ökölbe zárta.
• Pedig végig fogod hallgatni! - apró ujjaival letörölte arcáról a könnyeket.
• Ó, igen? - keserű mosolyra húzta ajkait. - Szerintem annyira már ismersz, Elena, hogy nem viselem túl jól ha parancsolgatnak nekem. Azt hiszem itt be is fejeztük. - felemelte a fejét, de tekintete még mindig méreggel volt átitatva. - Gondolom magadtól is kitalálsz, hacsak nem alszol egy emelettel feljebb. - újból megindult a kiszemelt cél felé. - Ha kérhetlek, előtte kapcsold ki a zenét.
• Damon! - ordított. - Miért nem mondhatom el neked, hogy mit érzek? - hangja jóformán hisztérikussá vált. A vámpír egyből megállt, lábai nem engedelmeskedtek tovább. Ez a mondat rombolta le azt a látszólag megsemmisíthetetlen falat, amit maga köré épített. Azt az érzelemmentes erődöt, amit a hasonmás egyetlen egy kérdéssel romba döntött.
• Mert már egyszer elmondtad! - megfordult, majd komótos tempóban merészkedett hozzá közelebb. - És fájt... - tekintetéből áradt a haraggal ötvözött fájdalom. - mert...- karjait széttárta, előre lépet egyet, és megállt Elena előtt. Annyira közel, amennyire csak lehetett. - ...szeretlek, Elena. És azért, mert szeretlek, nem lehetek veled önző. - hangja selymes volt, szinte cirógatta a vámpírlány bőrét, mégis olyan más volt. Mintha ez már megtörtént volna egyszer. Mintha már magáévá tette volna ezt a pillanatot, Damon szavaival együtt. - Nem érdemellek meg, de az öcsém igen. - suttogta, úgy, hogy közben átható tekintetével megbabonázta Őt. Az egész jelenet olyan furcsa volt, és ismerős. Elena elméje a valóság ajándékaként értelmezte az elfeledett emlékeket.
• Ez nem igaz. - szinte alig hallhatóan mondta. - Én voltam veled önző. - megrázta a fejét. - Vagyis... - kijavítva magát hozzátette. -...még mindig az vagyok, de értsd meg, igenis megérdemelsz engem. - lesütötte a szemeit. - Attól félek, hogy én nem érdemellek meg. - a sírás fojtogatta. - Damon, én hazudtam Stefannak, hazudtam Neked, hazudtam magamnak. Mindenkinek! - picit közelebb tolta magát a másikhoz. - Szeretlek, és nem azért engedtelek el, mert nem. - könnyei győzedelmeskedtek felette, zúgó vízesésként takarták be az arcát.
  Damon megdöbbenve állt a lány előtt. Először nem értette, hogy miért mondja ezeket neki, de aztán összeállt a kép. Jól tudta, hogy mi történt Elenával. Visszakapta az emlékeit, úgy, hogy nem is tudott róla. De mit számít ez? Már túl késő volt. A vámpír szívén olyan seb éktelenkedett, melynek gyógyulásához több idő kellett.
• Az emlékeid nélkül kellett volna ezt mondanod. - tekintete még mindig merev volt, és hideg. Az agya tiltakozott a vámpírlány vallomása ellen, de a teste másként reagált rá. Két kezébe zárta az arcát, magához húzta, és határozottan – mégis volt benne valami gyengédség. - suttogta a rózsaszínben játszó ajkakba; - Már nem mondhatod ezt nekem. - ahogy elhagyták a száját ezen szavak, rögtön lefejtette kezeit a kipirult arcáról. Mélyen belefúrta szemeit az értetlenséget sugárzó tekintetbe, majd egy szempillantás alatt megfordult, és ismét a bárpultot célozta meg.
  Elena Gilbert ekkor jött rá, hogy elméje becsapta, és a jelenbe bújt múltat élte át. Az emlékeit látta maga előtt. Gyorsan kellett cselekednie. Nem hagyhatta, hogy újra elveszítse azt amit már elvesztett. Itt volt egy újabb lehetőség arra, hogy, úgy alakítsa a jövőjét, ahogyan azt a szíve diktálja. Elvárások nélkül. Vámpírsebességgel Damon után iramodott, és elkapta a karját, aztán lejjebb csúsztatta a tenyerét, egyenesen a másikéba. A férfi még így sem nézett rá, nem fordult vissza.
• Bármennyire is önzőség, vagy szemétség ezt kimondanom, de azt akarom, hogy tudd...van aki szeret... - megszorította a kezét. -...igazán szeret. Nem azért vagy most egyedül, mert nem érdemled meg, hogy szeressenek. - könnyei ismét záporesőként hullottak az arcára.
• Hanem mert Őt jobban szereted.
• Nem. - súgta. - Hanem mert egy felelőtlen, buta lány rosszul döntött. És aki most szeretné ezt a hibát jóvá tenni. Emlékekkel együtt, vagy azok nélkül is változtatni szeretne. - reményekkel telve, mint egy szobor, úgy állt a vámpír háta mögött. Damon egy szót sem szólva, szigorú tekintettel szembefordult vele, majd ujjaikat összekulcsolta. A hasonmás csodálkozva, könnyes szemekkel nézett fel rá, mire Ő csak huncutul elmosolyodott. A másik, szabadon hagyott kezével gyöngéden megfogta Elena kézfejét, lassan az ajkaihoz emelte, és adott rá egy édes csókot.